Akadálymentesítő eszköz

Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Nagy kontraszt
Negatív kontraszt
Olvasó vonal
Alaphelyzet

Püspökladány Református templom

Kategória:
Épített érték
Kulturális érték
Turisztika
Leírás:

A város református temploma késő barokk stílusban épült a XVIII. század utolsó negyedében. A reformáció felvétele után a község a katolikusok középkori gótikus templomát használta, melyben az 1700-as években már nem fért el a gyülekezet. A település új templomot kívánt építeni, ami azonban a kor bürokratikus akadályaiba ütközött. A templom építése két fázisból állt. Elsőként a torony készült el a gótikus templom keleti végének közelében. Alapkövét 1786-ban tették le, felszentelése 1788-ban volt. A toronytető zsindellyel fedett és négy fiatornyos kialakítású volt. A középső toronycsúcs Jézus Krisztust, a négy kis torony a négy evangélistát jelképezte. Az új templomnak 1793-ban tették le az alapkövét, és az új torony déli falához építették hozzá, így az új épület észak-déli irányú lett. 1800. december 7-én szentelték fel, a mellette álló gótikus templomot pedig 1801-ben bontották le. A templom a mai formáját 1859-ben nyerte el. 

Cím: 4150 Püspökladány, Kélvin tér

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület - 2024.

Címünk

  • Berettyóújfalu
  • Kossuth u. 25.
  • 4100