Akadálymentesítő eszköz

Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Nagy kontraszt
Negatív kontraszt
Olvasó vonal
Alaphelyzet

Berekböszörmény I. II. világhábórus emlékmű

Kategória:
Kulturális érték
Turisztika
Művészet
Leírás:

Egy olyan Bory-alkotás, melyről az eddigi kutatóknak nem volt tudomása: Berekböszörmény I. világháborús emlékművét 1927. június 12-én avatták fel.

Az alkotás katonaalakja egy ismert emlékművön, a dunapentelei (ma Dunaújváros része) Hősök szobrán már ismertté vált. Mint katalógus emlékmű, eltér az 1924-ben avatott alkotástól. A berekböszörményi katona ugyanúgy támaszkodik a fegyverére, mint a dunapentelei, azzal a különbséggel, hogy bal keze van fölül, míg társának a jobb keze látható így. A dunapentelei katona kicsit oldalra fordítja fejét, a berekböszörményi pedig előre néz, tekintetük azonban ugyanazt fejezi ki: szomorúságot, fáradtságot, elkeseredettséget. A dunapentelei katonának rövid a kabátja, a berekböszörményié hosszú. Bory Jenő egy harmadik változatot is tervezett, ott a katonának nem sapkája, hanem sisakja van.

Az emlékmű eredetileg az út felé nézett, azonban később elfordították, mintegy negyvenöt fokkal. Eredetileg kovácsoltvas kerítés vette körül, ma nyírt sövény szegélyezi a szépen kialakított teret. A tér sarka felől lehet bejutni a parkosított területre. Az eredeti talapzatot kiegészítették, felújították, és a régi táblák sem láthatók már rajta. A két világháború áldozatainak neveit a talapzat folytatásaként, azzal azonos magasságban kialakított oldalsó táblákon sorolták fel.

A talapzat felirata:

„1914–1918 1939–1945

Az első és második világháború berekböszörményi hőseinek emlékére emeltette Berekböszörmény lakossága.”

Cím: Köztársaság tér

Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület - 2024.

Címünk

  • Berettyóújfalu
  • Kossuth u. 25.
  • 4100