"Pihenjen Magyarországon-2018"

A visegrádi országok, elsősorban Lengyelország és Szlovákia, közötti baráti kapcsolataink mélyen gyökereznek a népeink közös történetében is. Ezek erősítése napjaink egyik hálás és gyümölcsöző feladata, különös tekintettel a hazai idegenforgalom bevételeinek alakulására.
Ezeknek a kapcsolatoknak az ösztönzése, fejlesztése folyamatos marketing munkát kíván.
Ezt a célt szolgálja a „Pihenjen Magyarországon 2018!” mértékadónak elismert turisztikai magazinunk, amely 9. évfolyamát írja, és most először lengyel-szlovák nyelven jelenik meg.

„Kétnyelvű magazinunk azzal a céllal született a benne szereplő önkormányzatok, turisztikai szervezetek, cégek, vállalkozások anyagi hozzájárulásával, hogy iránytűként szolgáljon azoknak a lengyel és szlovákiai turistáknak a kezében, akik Magyarországra készülnek pihenni vagy hivatalos útra. Speciális térképünk bemutatja azokat a városokat és falvakat, gyógy-üdülőhelyeket, termál- és wellness fürdőket, szálláshelyeket, éttermeket, attrakciókat, ökoturisztikai lehetőségeket, fesztiválokat, borokat és pincészeteket, ahol biztos, hogy nem csalódanak. A magazin oldalain, illetve a honlapokról megismerhetik közelebbről azokat a helyeket, ahol tiszta szívből áradó vendégszeretettel várják és fogadják a Lengyelországból és Szlovákiából érkezőket. Színvonalasan gondoskodnak kényelmükről, a nyugodt pihenés feltételeiről. Aki nem hiszi, ne máshol, hanem ezeken a helyeken járjon utána.” (Részlet a kétnyelvű turisztikai magazin bevezetőjéből.)

 

Korábbi számaink – rövid várakozás után – az alábbi link mögött tekinthetők meg. (Egy-egy címlapra klikkelve, az oldalak görgethetők.)

http://www.nyomdaiotletek.hu/korabbi-kiadvanyok/

Az új kiadvány linkjét (pdf) megküldjük lengyel és szlovákiai városi önkormányzatoknak megkérve, hogy tegyék fel honlapjukra. Így százezrek gyönyörködhetnek a magazinunk által közvetítettmagyar turisztikai értékekben.

Ha valóban érdekeltek turisztikai vonzerejük, idegenforgalmi szolgáltatásaik népszerűsítésében, és a lengyel, szlovákiai turisták egyik célpontjául szeretnének szolgálni, kérjük, hogy tartsanak velünk, és adjanak hírt magukról Wroclawtól Krakkóig, Katowicétől Kielcéig, Pozsonytól Kassáig, Nyitrától Poprádig és jelenlétükkel gazdagítsák a ritkaságnak számító, lengyel-szlovák nyelvű  magazinunkat. (A két ország lakónak száma kb. 40 millió, hatalmas idegenforgalmi küldő piaci tartalékot jelent.)

A 40 ezer példányban, kb. 100 oldalon, 2018. március eleji megjelenéssel tervezett, saját hálózatunk és lengyel valamint szlovákiai segítőink által célirányosan, ingyenesen, főként közintézményekben terjesztett kiadványt, a tapasztalatok szerint, évekig megőrzik, ezáltal huzamosabb ideig szolgálja Magyarország helyi és általános értékeinek megismerését, és a magazinban levő turisztikai szolgáltatókat.

A magazin alkalmas eszköze a helyi kis- és középvállalkozók turisztikai piaci esélyei és versenyképességük javításának, a turisztikai szolgáltatók tartós együttműködésének, a látogatók száma és a vendégéjszakák növekedésének. Nem utolsó sorban az önkormányzat elmondhatja magáról, hogy nem csak beszéltek róla, hanem tettek is a térség- és településmarketing javítása érdekében.

Szeretnénk, ha magazinunk kínálata minél gazdagabb lenne, és az ajánlatok egymást erősítenék. Örömmel vennénk, ha helyet foglalnának oldalainkon..

Döntésükről mielőbb, de legkésőbb 2018. január 15-igvárjuk szíves visszajelzésüket. (A lengyel és szlovák nyelvre történő fordításról a kiadó külön díj ellenében gondoskodik. Lásd Rövid Lapterv!))

A 2018-as kétnyelvű kiadvánnyal kapcsolatos információkkal a következő elérhetőségeken állunk rendelkezésükre: 

Tel/Fax: (32) 435-437 (folyamatosan)   
Mobil: (70) 239-0191 (bármikor)                                                  
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.,              Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. (tartalék)    

Bízunk a sikeres együttműködésben!
Tartozzanak Önök is a lengyelországi és szlovákiai turisták célpontjai közé!

 

Salgótarján, 2017. november 20.

Tisztelettel:
M. Szabó Gyula
igazgató-főszerkesztő

POLSZLOV 2018 - minta oldal

POLSZLOV 2018 - megrendelő

POLSZLOV 2018 - rövid lapterv