Meghirdetik a 2015-ös hungarikum pályázatokat

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, megjelennek az idei hungarikum pályázatok.

 

                       

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta: a két pályázatra 110 millió forint áll rendelkezésre, november 16. és december 15. között lehet a támogatásra jelentkezni. A támogatott projektet 2016 augusztus 31-éig kell megvalósítani, jelentős forrásigény esetén a beadást a kiíró felfüggesztheti.

V. Németh Zsolt ismertette, hogy a hungarikum törvény idei módosítása a külhoni értékek gyűjtésének erősítésére irányul. Ezt segíti az a pályázat, amely előtérbe helyezi a határon átnyúló együttműködés erősítését, a külföldön fellelhető nemzeti értékek gyűjtését. Egy másik pályázati felhívásban pedig segíteni szeretnék a hagyományos népi mesterségek, a kihalófélben lévő szakmák - mint például a szegedi papucskészítés, kékfestés - fiatal generációknak történő továbbadását.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy az idei év a hungarikumok kiteljesedésének éve: 2015-ben a hungarikumok gyűjtése 12 elemmel, 42-ről 54-re bővült, a kiemelt nemzeti értékeket tartalmazó magyar értéktár elemeinek száma 107-ről 127-re bővült, továbbá mind a 19 megyében megalakult a megyei értéktár és több mint ötszáz településen helyi értéktárat hoztak létre.

A pályázatok részleteiről szólva Szakáli István Loránd elmondta, hogy 100 millió forint keretet határoztak meg a települési és megyei önkormányzatoknak, illetve az értéktár bizottságot működtető szervezeteknek a határon túli magyar lakta településekkel együttműködésben megvalósuló hazai és külhoni értékgyűjtésre, külhoni értéktárak létrehozására, a tapasztalatok átadására, a nemzeti értékek népszerűsítésére. A pályázat elbírálásakor előnyt élvez a meglévő testvér-települési viszony. A kihalóban lévő népi mesterségek átadására tízmillió forint áll rendelkezésre, olyan civil szervezetek pályázhatnak, amelyek alapító okiratában, alapszabályban szerepel a kézműves hagyomány megőrzésének feladata.

Mindkét pályázatnál 1 és 3 millió forint közötti támogatást lehet nyerni, a kiírások a többi között a www.kormany.hu/hu és a Herman Ottó Intézet weblapján (www.hermanottointezet.hu) is olvasható lesz hétfőtől.

Forrás: MTI, kormany.hu